Beharangozó bejegyzései 
Írta: BrendaParker 2012. máj. 19. 7:00
Akiknek volt szerencséje bejutni múlt héten a Szusza Ferenc Stadionba, minden bizonnyal még alig kerültek ki a meccs hatása alól, máris itt a következő megmérettetés a nyakunkon. Az a meccs, amire mi szurkolók a Pápa elleni csúfos vereségből kifolyólag ingyen léphetünk be, ehhez mindössze a szurkolói kártyánkra lesz szükség – a jegyárak ugyanis focistáink kontóját terhelik…
Írta: BrendaParker 2012. máj. 11. 20:00
Újpest, kontra Ferencváros. Országszerte több ezren, több tízezren várják a holnap esedékes derbit. A két nagy múltú csapat utoljára októberben csapott össze, az akkori ütközetből a Ferencváros került ki győztesen. A soron következő mérkőzés holnap, 15 órakor veszi kezdetét a Szusza Ferenc Stadionban…
Írta: BrendaParker 2012. ápr. 28. 11:00
A legutóbbi egymás ellen vívott harcunk során vereséget szenvedtünk a Videoton csapatától. Igen, itthon, az Albert stadionban sújtott le ránk a „piros-kékek” kardja, de nem árt tudni, hogy az ellenfél csapata immáron 19 éve nem tudja a zöld-fehérek csapatát legyőzni hazai pályán. A két csapat mérlegét tekintve az utóbbi három mérkőzés alapján (majdhogynem) kijelenthetem, hogy a mérkőzés méltán izgalmasnak ígérkezik...
Írta: temiz 2012. ápr. 7. 17:07
Soros párosításunk őszi felvonása mérföldkő volt a két csapat edzőjének életében. Détári a mi, Prukner a ZTE padján debütált. Abból jól jöttünk ki, első győzelmünk arattuk a jelen bajnoki évadban.
Aztán tovább peregtek az események: riválisunk folytatta mélyrepülését, továbbra is nyeretlen; mi a kieső zóna tetején csücsülünk, megkapaszkodtunk. Mert felívelő pályának nem nevezhető kiszámíthatatlan, gyenge támadójátékú produkciónk. Képesek vagyunk váratlan idegenbeli diadalokra, hazai pályán jobbára csak kínlódunk.
És most, a tök utolsó, magyarhon második legszimpatikusabb csapata otthonában sem mehetünk biztosra. Bajnoki győzelmet elérni a mostani lesz 34. próbálkozásunk itt.
A címben az eddigi mérlegre utaltam: 11 győzelem - 11 döntetlen - 11 vereség.
Elolvasom »
Írta: BrendaParker 2012. márc. 24. 23:30
Lehet, hogy fenntartásaim vannak a holnapi meccsel kapcsolatban, ettől függetlenül kíváncsian várom, mit hoz az összecsapás számunkra. Újabb pofáraesést, vagy végre a csapat nevéhez (a csapathoz?!) méltó "örömünnepet?" Nyilván az utóbbiban bízom. Azért nem árt tisztában lenni azzal, hogy szinte fej-fej mellett áll a két csapat, szóval "könnyű összecsapásra" korántsem számíthatnak egyik csapat drukkerei sem. Persze most inkább az a lényeg, hogy elhozzuk Szombathelyről azt a három pontot, mintsem azzal foglalkozzunk, hogy milyen teljesítményért cserébe kapjuk meg ezt...
Írta: csutip90 2012. márc. 17. 18:31
Vasárnap jön a Kispest. Vagy a Bp. Honvéd. Vagy simán Honvéd. Esetleg Budapesti Kispest Honvéd. Hogy is hívják éppen őket? Szóval a XIX. kerület piros-fekete csapata lesz az ellenfél.
Ők a dobogóért mennek, mi a középmezőnyért egyelőre. Két napja egy blogger-interjúval már elkezdtük felvezetni a meccset, most haptákba vágjuk magunkat és megnézzük, milyen hadműveletekre számíthatunk, kik lehetnek az ütközet kulcsfigurái, illetve hogy újonnan besorozott kopaszaink mekkora szerepre számíthatnak holnap.
Elolvasom »
Írta: BrendaParker 2012. márc. 10. 19:30
A Pécsi MFC csapata, drukkerei, városa nagyon várja a holnapi találkozót. Számukra az, ami a holnapi meccset illeti, mindenképp mérföldkő lesz, ahogy azt a Pécs csapatának edzője, Mészáros Ferenc is elmondta. A városban nagy a készülődés, várják a Fradit, hogy szeretettel, avagy sem, arról nincs információm, de nem is fontos. Az annál inkább, hogy nem csak a város, a csapat is „lázban ég”. Nem csoda. Hiszen, ahogy rhynn, az ellenfél bloggere is írta: „A Fradi mégiscsak a Fradi”.
Kommentek: még nincsenek kommentek
Írta: BrendaParker 2012. márc. 3. 7:00
Nemrégiben felsóhajthatott minden (meccseket látogató) Fradi drukker, hiszen pár vasárnapi meccsünk átkerült szombatra. Épp ilyen a nagy pihenést követő mérkőzés, amit olyan nagyon várunk mi, és minden bizonnyal a Lokisták is. Nem is kérdés. Itt a tavaszi szezon, egy remek nyitómérkőzéssel. Ma este (17.30) az Albert Stadionban farkasszemet nézhet egymással a Ferencváros és a Debrecen csapata.
A két együttes legutóbbi találkozójára a DVSC-Teva otthonában került sor 2011.07.31-én. A mérkőzés a hazaiak 1-0-ás győzelmével zárult, itt az alkalom, hogy "megbosszuljuk" az akkori vereséget...
Elolvasom »
Írta: a_fater 2012. márc. 1. 21:00
Igaz, az MLSZ kicsit átírta a Csak a szombatra vársz... című rigmusunkat, de biztos vagyok benne, hogy sokan várják már ezt a hétvégét is. Most amúgy éppen a szombatot, habár nemrég még vasárnapra volt tervezve a Fradi–Loki meccs.
Igen, a ValóVilág döntője már megvolt, így nem tudom, hogy a kereskedelmi tévéken szocializálódott IQ-deficites biomassza mivel tölti a hétvégéjét a fotoszintetizáláson kívül, de nekünk van egy ötletünk. Hajrá Fradi!

Írta: csutip90 2012. febr. 23. 7:30
Lassan véget ér a téli szünet kis hazánk futballjában, tegnapelőtt lezárult az átigazolási időszak is és mivel már nem lesz mozgás, keretet hirdetünk, kezdőt tippelünk, várakozásokat fogalmazunk meg, meg leírunk egy csomó olyan dolgot, amire a későbbiekben úgyis rácáfolnak.
Alig várjuk a jövő szombatot, jó lesz már a jól ismert arcok között állni a lelátón, énekelni az indulót, sztorizni, esélyeket latolgatni vagy éppen hülyebírózni. Nincs sok idő hátra, mielőtt kizárólag a Loki-meccsre fókuszálnánk, tekintsünk magunk mögé kicsit.
Az "Apa, kezdődik!"-es posztok időszaka előtt lássuk tehát egyben, mi történt a télen, mire számíthatunk tavasszal, előbeharangozó betöltve.
Elolvasom »Kommentek: 11 komment
Írta: csutip90 2011. dec. 19. 20:14
Női kosárcsapatunk nyáron nagy változásokon ment keresztül, távozott a névadó szponzor, kicserélődött a játékoskeret. Ami nem változott: továbbra is élnek-halnak a csajok a Fradiért, éppen ezért sajnálatos, hogy kevesebben állnak mögöttük, mint megérdemelnék. Jelenleg az ötödik helyen állnak a bajnokságban, szépen gyűjtögetik a skalpokat, a négy, papíron legerősebb csapaton kívül mindenkit elpáholtak. Hajtás után egy lelkes szurkolótársunk felhívását olvashatjátok.
Írta: csutip90 2011. dec. 9. 17:35
Holnap ilyenkor már túl leszünk az eredményhirdetésen is, előtte lesz azonban 5 kőkemény meccsünk. Nagyjából már tudjuk, mire is számítsunk, a múltkori tornán sikeresen mértük fel az erőviszonyokat, így konkrétan kidolgozott erősítési tervekkel vágtunk neki az újabb kupára való felkészülésnek. Megkerestük a megfelelő, céljainkkal azonosulni tudó játékosokat a lyukas posztokra (majdnem mindre), összeállítottunk egy ütős edzéstervet, szóval minden adott az utolsó előtti a múltkorinál jobb helyezés eléréséhez.
Hajtás után szétcincáljuk az ellenfeleket, bíráljuk a bírókat, fenyegetőzünk, megvesztegetünk, szóval megteszünk minden tőlük telhetőt.
Elolvasom »
Írta: csutip90 2011. dec. 3. 8:00
Na nem úgy, mint Robin Williams holt költői, csak a tobzódás egy kisebb szeletét szeretnénk a figyelmetekbe ajánlani: délután Fradi-meccs!
Nem is akármilyen, az év utolsó hazai meccse. Sőt, az év utolsó meccse úgy en bloc.
Megjelenés kötelező az alkalomhoz illő öltözetben, megfelelő hangulattal és hangerővel felvértezve. Merthogy ismét szüksége van ránk imádott csapatunknak, a tét ennek a szezonnak a megmentése. Ragadjuk meg az alkalmat a pályán és a lelátón egyaránt!
Elolvasom »
Írta: BrendaParker 2011. nov. 26. 14:45
Az Otp Bank Liga 17.-ik fordulójához érkeztünk. Van, aki lázasan készülődik a vasárnapi mérkőzésre, van aki nem izgatja magát különösebben, mert úgy véli, nincs miért. Ennek ellenére én úgy gondolom, igenis mindenki várja a mérkőzést. Mi azért, mert a Diósgyőr teljesítményét tekintve idén jól áll, ők azért, mert mégiscsak "Mi vagyunk a Ferencváros..." Mindkét fél oldaláról hallottam már, hogy "ez nekünk semmiség, simán bedaráljuk az ellenfelet" sőt, az elmúlt napokban hallottam olyan véleményt is, hogy "A pokol vár majd Miskolcon rátok." Valóban? Hamarosan kiderül. A mérkőzés vasárnap, 18:00 órakor veszi kezdetét az Andrássy úti Dvtk stadionban...
Írta: Tommy_Gavin 2011. nov. 19. 22:45
Sáncban a hóvíz
könnyű hajót visz,
füstöl a fényben a barna tető.
Messze határba
indul az árva,
lenge madárka: billegető.
Titkon a Bükkben
moccan a rügyben
– mint csibe héjban – kandin a lomb,
s mintha a róna
kedve dalolna,
úgy muzsikál, muzsikál a kolomp.
Indulok. Értem.
Jól tudom: értem,
értem üzenget a zsenge határ:
„Szíved, a bomlott,
ócska kolompot
hozd ide, hozd ide, hozd ide már!"
Írta: Tommy_Gavin 2011. nov. 5. 16:15
Nehéz szavakat találni még mindig, a Császár megpihent. Ez az óriási veszteség rányomja bélyegét a labdarúgásunkra és a hétvégi fordulóra egyaránt. Egy korszakos zsenit veszített el a honi és a nemzetközi futballvilág. A sportrajongók számára 2011 októbere, szomorú októberként kerülhet majd a kalendáriumokba, az emlékkönyvekbe. Először Dan Wheldon, majd Marco Simoncelli és most a legfájóbb, a Császárunk...
Az élet viszont nem áll meg, így magukra kell ölteni a fiúknak a fekete mezt, amelyben Albert Flórián emléke előtt tisztelegnek és győzni a Paks ellen.
Elolvasom »
Írta: Tommy_Gavin 2011. okt. 29. 19:15
Győzni megyünk, de az egy pontnak is örülnék! Röviden így foglalnám össze siófoki vendégjátékunkat. A Balatonban megmártózni már őrültség lenne, hiába az 1. fordulóban odaadták a meccset a Videotonnak... Október végén viszont kicsit fagyoskodva talán, de annál nagyobb lelkesedéssel buzdíthatjuk csapatunkat.
Kommentek: 11 komment
Írta: csutip90 2011. okt. 20. 8:02
Sokat törtük a fejünket (nem is kicsit fáj...), hogyan kéne felvezetnünk a következő MECCSET. Igen, így csupa nagy betűvel. Szombaton jön a Fradi-Újpest, az ország leginkább futballmeccsre emlékeztető rendezvénye - már ami a pályán kívüli körülményeket illeti... Merthogy ami a gyepen folyik mostanság a két csapatnál, azért a kutya sem állna be sorba jegyért.
Márpedig vendégoldalon már mind az 1200 jegyet elkapkodták, meg azért nálunk is fogyogatnak szépen a tickettek. Mert ezen a meccsen kivételesen nem a játék miatt kell részt venni, hanem a szurkolók, a hangulat miatt.
Elolvasom »
Írta: Tommy_Gavin 2011. okt. 15. 8:00
A számok nem hazudnak, én miért tegyem? Pápára sem a három pontért megyünk... Ezek a számok az egyik fogadási iroda oldaláról származnak. Láthatjuk, hogy nem mi vagyunk a mérkőzés esélyesei, nem mintha sokan gondolnánk azt. Több dolog miatt szomorú ez a helyzet, ugyanis Pápára GYŐZNI járunk. 4 meccset játszottunk Pápán, mind a 4-et be is húztuk. Most ez a sorozat is megszakad...

