Kissé ugyan megkésve, de itt van a szombati derbi értékelése. Lássuk tehát a szombati derbi fontosabb momentumait.

Szombatig minden egyes meccsünket megnyertük a Pápa ellen (2005-ben volt egy 3:3, az igaz). Ráadásul elég imponáló gólkülönbségű meccsekkel a hátunk mögött. Most viszont megtört a jég.

Mindig van egy első alkalom - de most nem vagyunk boldogok miatta. A Pápa durván, mindenféle előjáték nélkül vette el a szüzességünket, ami talán még ennél is rosszabb, hogy a csapat meg sem próbálta elkerülni a végzetét, Lovrencsics pedig nem tétovázott foltot ejteni a becsületünkön.

Az utolsó áprilisi hazai bajnokiját a Kecskeméti TE gárdájával vívta meg a Fradi, lila-fehérek, nem azok, de azért, na. Ilyen színben az Albertban pályára lépni?! Összességében jól sikerült a délután. Megemlékeztünk arról ami ma is felfoghatatlan, a meccsen sikerült nyernünk, és a végső konklúziót ismét leszűrtük: lilákat megcsapni, mindig szívderítő dolog!

Nem ez volt a Ferencváros történetének legjobb meccse, de...

Végre győzelem, hosszú-hosszú idő után hazai pályán!

Ez most a legfontosabb, mondhatjuk, hogy szolid, nyögvenyelős, kiszenvedett, nem érdekes most semmi más: megvan a három pont a Vasas ellen! Ez a meccs tényleg beleillik a tavasziak sorába, de most a győzelem volt a lényeg, ami remélem ad egy kis lendületet, innen csak feljebb vezet út.

0:0. Két nagy 0. Ennyi állt az Albert stadion eredményjelzőjén tegnap este. Egy pont járt érte, de... Ott van az a de. Egy jó nagy adag hiányérzet azért ott marad az emberben. Az első igazán szép tavaszi hétvége, jó teljesítmény a múlt héten idegenben, még Fernando Torres is két gólt lőtt. Ilyen előjelek mellett az ember csakis egy jó kis rangadót várt!

Elolvasom »

Nyilván a hétvégi helyszín, annak szellem ihlette a címet. Meg, hogy betegen telt a hétvége. Tévében fogom nézni. Asztalon bekapcsolva a számítógép, megnyitva a focinews és az nso. A ráhangoló cikkek és esélylatolgatások innen-onnan már nem tesznek semmit a hangulatomhoz ilyenkor. Már egy hete hallgatom, hogy "a mai Pécs" és a "mai Fradi" párharc mennyire egyértelmű - megmondta a tulaj és a Munkás kollégák is.

Már megint azt hiszik, hogy döglött az oroszlán.

Jót szokott ez tenni nekünk. Felfokozott érdeklődés, remek meccshangulat, sok néző. Mi hozzá vagyunk szokva, legyen ez mindig, minden NB 1-es meccsen - és pont úgy, ahogy Pécsett is volt.

Megvolt ez is. Elkezdtük a tavaszt, de sok örömünk nem volt benne...

A Debrecen jött, látott és győzött a meglepetést meglepetésre halmozó meccsen. Kezdődött az összeállítással, aztán folytatódott a felállással, nem győztük kapkodni a fejünket, hogy mi ez itt, amit látunk. Újoncavatás, prukneri háromvédős rendszer, potyagólok, volt itt minden, mint a búcsúban.

A csapat küzdött, ment előre, mondhatjuk, hogy fölényben is játszottunk, de a helyzetkihasználás, ugyebár. Nem bírtuk el, hogy többen is igen gyenge napot fogtak ki, főleg a védelemben akadtak gondok, bár elöl sem villogtunk. Győzött a szerencsésebb csapat, avagy malaca volt a Debrecennek.

Sok év után először hagytuk el vesztesként a pályát az első tavaszi meccsen.

Nemrég a csapat körüli 2011-es történésekre már visszatekintettünk, most megtesszük ugyanezt blogunk szemszögéből. Végigpörgetjük az évet, megnézzük, hogyan váltunk Fradi-szívbe zárt szerelemből Mindig és Sohává, melyik posztjaink váltották ki a legnagyobb visszhangot és melyikek verték ki leginkább a biztosítékot. Böngészünk kicsit a statisztikákban is, listázzuk a keresőprogramok címszavait, amikkel ránk találtatok, na meg persze megnézzük, honnan is jöttetek hozzánk.

Évzáró monstre poszt betöltve, búcsúzunk a blog első teljes évétől.

A különböző tehetségkutatóknak köszönhetően a nyakunkig érnek a tálentek, a sok reality összeesküdött a való világ ellen, azt sem tudjuk hová kapkodjuk a fejünket, ha imádott Alekoszunkat keressük.

Mindeközben mellékesen a Ferencváros egyik legmélyebb válságából van kilábalóban, a csapat hosszú évek után kilépett Európa futballszínpadára, majd igen gyorsan belezuhant a zenekari árokba.

Innen kászálódunk éppen kifelé egy nagy nyári átalakulás, majd őszi edzőváltás után, nézzük bővebben, mi történt a Fradinál 2011-ben.

Kiestünk a kupából (ebből is). A Békéscsaba ellen. Tódulnak a szavak az agyamba, de igazából egyik sem méltó arra, hogy a blogot szennyezzem velük. Aki ismer, tudja, hogy nem vagyok egy üvöltve fröcsögő típus, de a tegnapi nap kiakasztott, az indulatok még most is itt motoszkálnak a fejemben, így ez is egy átlagosnál szókimondóbb poszt lesz a részemről, mindenkitől elnézést kérek előre is.

Szóval, minden szarul sült el, hiába vezettünk már az ötödik percben, sikerült felhoznunk a 'Csabát, kétszer is tudtak egyenlíteni. Mi meg elfogytunk az év végére. Már a 60. percre el kellett szórni a három cserénket sérülések miatt, de a java még csak utána jött...

Fájdalmasan napokon van túl a Fradi család. Váratlanul halt meg Császárunk, akinek halálát a nagy többség alig-alig tudta feldolgozni. Flóri bácsit megműtötték, és minden jel arra utalt, hogy kijöhet a kórházból, hiszen a műtét sikeresnek mondható volt. Aztán komplikációk léptek fel... Borzasztó belegondolni, hogy nincs többé, de lehet, hogy épp az örök 9-es segített abban, hogy a Fradi család ismét egymásra találjon. Az egész hét a gyászról szólt: szombaton ravatalozás volt élete szerelmének otthonában, vasárnap pedig a végső búcsú. Aztán következett a meccs. A meccs, ami most több volt egy egyszerű meccsnél, és az eredmény most háttérbe szorult...

Elolvasom »

Szerdán Szolnokon volt jelenésünk a Magyar Kupa nem tudom, hányadik fordulójában, ami számunkra az első lépés volt a vezetőink által vizionált kupagyőzelem felé. (Álomnak szép, célnak megfelelő. Meg szép nagy céltáblát akasztottunk a seggünkre ezzel a kijelentéssel.)

A másodosztály Keleti csoportjának listavezetője (annak is a B csapata) nem jelentett megugorhatatlan akadályt az Újpest elleni kezdővel felálló Fradi számára (25 perc alatt 3-0, emberelőny - nem volt kérdés), várhatjuk a sorsolást a legjobb 16 között.

Így kell nekimenni egy ellenfélnek. Mind a csapat, mind a szurkolók kitettek magukért, végre megtörtént, amire vártunk: már a játékoskijáróban eldőlt a meccs. A lilák teljesen esélytelenül futottak ki a gyepre, végig domináltunk, nagyobb különbségű győzelmünk is megérdemelt lett volna. De felesleges ezt bizonygatnom, nézd meg magad. Hajtás után megtekintheted a teljes meccset a Csimbumgól jóvoltából. Sör bekészít, sál a nyakba, ajkak széles mosolyra húzva, jó mozizást!

Pár évvel ezelőtt kinevetnek, ha azt mondom, Pápán bravúrra van szükségünk ahhoz, hogy nyerjünk.

Ma már csak húzom a szám, de mégiscsak ugrálok örömömben, ha egy góllal is, de nyerünk. Főleg mostanság igaz ez. Kedvenc ellenfelünk akár a tabella elején is állhatna, akkor sem vernének meg minket, ezt vasárnap is igazolták.

Rajtuk még az Isten sem segít, ha velünk játszanak, pedig nekik aztán tényleg Pápa a nevük. Bizony miénk a magyar Gomez, tudjuk kik kellenek, s azt is, hogy pontosan hová. De ez nem elég... Superman.

Vereség. A sokadik idén. Ezúttal egy Videotontól, aki alig lépte át a félpályát. Mindegy, ha gyenge az ellenfél, ha mi meg nem találunk kaput.

És most kézlegyintés, meg fintor?! Ugyan!

Alább az Üzenet! Ha Fradista vagy: azért; ha nem: azért. Nem színezem, nem pingálom. Nincsenek képek, csak sorok. Ha érzed vagy érted neked is szól.

Hiába vertük meg a Zalaegerszeget, hiába "láttunk biztató jeleket Győrben", a Kecsó egy jól irányzott seggberúgással újabbat taszított rajtunk az egyre élesebben felsejlő szakadék felé.

Nagy a baj, ezt csak az nem látja, aki nem akarja. Nincs játék, nincsenek gólok, nincs semmi, szépen lassan a játékosok is elfogynak az öltözőből, cirka egy hónap leforgása alatt elzavartunk négy támadásépítésért felelős spílert.

Hova tovább? Van egy orbitális nagy lejtő, meg egy szűk ösvény felfelé. De még csak egy szalmaszálat sem látunk, amibe kapaszkodva el tudnánk indulni rajta...

2011. szeptember 18. Talán nem csak én ébredtem ezen a napon úgy, hogy a szívem tele volt reménnyel. Szinte éreztem a győzelem ízét. Hittem, hogy ha most végre elindultunk felfelé, az valaminek a kezdetét jelenti, és mostmár senki nem állíthat meg minket. Tévedtem.

Détári két hete vette át a stafétát az Üllői úton. Tegnapelőtt óta tudjuk, hogy itt nemcsak új seprőről, hanem egy teljes takarítóbrigád hatékonyságával ügyködő varázstörlőkendőről van szó. Repült a ballaszt a keretből, van két új arc, meg régiek új posztokon.

A ZTE ellen a csapat megszerezte első győzelmét, van minek örülnünk, van miért bosszankodnunk, előbbi van túlsúlyban természetesen, továbbiak a hajtás után, mágnestáblázunk, összefoglalunk, örömködünk, meztelen nénit mutogatunk (18+).

Nincs Fülöp László, nincsenek zajkamerák, csak a két csapat, na meg a szurkolók. Fradi-Zete, 2-0. Meccs utáni nyilatkozatokkal megspékelve.

Hihetetlen, de igaz! Sok-sok idő után úgy álltam hozzá egy meccshez, hogy mi nyerünk. Optimista voltam. Hiába.
Van az a közhely, hogy a remény hal meg utoljára. Én is ebben hiszek. Na de meddig?! Újabb vereség, 7 forduló után a tabella alján szerepelünk, és Kubatovhoz hasonlóan minden vereségbe belehalunk. A Ferencváros és az Újpest hamarosan talán kiesési rangadót játszik majd. Elszomorító. Jól jön a szünet.
Elolvasom »