Mindig és Soha!

Mottónk

Erkölcs, Erő, Egyetértés,

avagy

egy mindenkiért, mindenki

a Ferencvárosért

Facebook
Hírfolyam
Így állunk
Szurkerblogok
Friss kommentek
Rovatok
Linkek

Taktikai értekezlet bejegyzései



Egy birka rácsodálkozik!
Írta: haraldhardrada 2012. máj. 7. 22:22

Két szót ismerek (ugye megengeded? Na légyszi-légyszi). Mindig Fradist voltam, vagyok, leszek. Veni, vidi, vici. Soha nem fogom már megkedvelni Lórit és Dömét. A szombati után soha többet. Nem akarok gyanúsítgatni, hogy Kaposváron miért rakták ki a keretből. Nem akarok beszélni a röhögő horvátról. Maximum arról beszélhetünk, hogy egy a 20-as évei elején járó Svábra öt méteren vernek tizet. Klein nem fordul, hanem kanyarodik, mint a pótkocsis IFA. Heinrich már sokszor elmondta, hogy a 2000-es évek elején élték virágkorukat a tízesek és, hogy a futballban a taktika hatás-ellenhatás szüleménye. Azt azonban nem gondoltam volna, hogy Döme van akkora edző, hogy Oláh Lórival hozza vissza ezt a formulát. Na nézzük is meg a hétvégi taktikát!

Elolvasom »
Címkék: Benedek, Döme, ftc, Harald, Heinrich, pápa, taktika, tízes, Totti, XVI
Kommentek: 2 komment

 


Szörnyet alkotott és élvezi, „de semmi buzulás”
Írta: haraldhardrada 2012. ápr. 30. 14:39

Magyarországra látogatott Santiago Segura alias Torrente, és találkozott magyar hangjával, Csuja Imrével

Elolvasom »

 


Sztriptízelnek Bruce Willisnek
Írta: haraldhardrada 2012. ápr. 27. 16:20

 

Állok a pusztában és álmodok nagyot a Fradinak taktikát, de nagyot. És lőn kívánságaim meghallgatnának, tíz ember futván ki a gyepre rögtön agilis játékot mutat be, minek köszönhetően az első félidőt élvezi az közönség. Lévén jó ét tudatos, jó és érdekes, jó és taktikus játék. A túloldalon pedig fogy a pálinka, de hát ennyi öröm engedtessék már meg a Kecskeméti Autonóm Tanácsköztársaság képviselőinek, akik az annektált Kispestről épp, hogy csak átugortak pár felesre.
Na kérem az van, hogy leraktunk egy olyan taktikát az első félidőben, ami Nagy, nagyon Nagy. Úgy néz ki, hogy megtaláltuk (igen nem véletlen a többes szám, na nem úgy értem, hogy én, hanem, hogy ő meg ő) a tökéletes átmenetet a 3 és a négy védő között. Ottennek kell még egy kicsit javulnia és akkor stabilak leszünk. Jah és úgy néz ki, hogy Jovanovicnak is érik egy bocsánatkérés. Most már kezdem elhinni, hogy mégis csak tud focizni, ráadásul rendre rendesen odarakja magát. Rispect no. Dani meg a hülyeségétől eltekintve 5 perc alatt (ebből egy hokis assziszt) csinált több jobb beadást, mint eddig az összes meccsén.
Hátul egy támadó felfogású négyes volt látható. Sváb futóban, Grúz és Klein középen, míg Jovanovic szintén futóban. Balkáni barátunk többet kísérte a támadásokat, mint Sváb, ennek is lett az eredménye, hogy a középen egy szem beállósként játszó Otten sokszor lépett vissza a védelembe, hogy a négyes lánc ne bomoljon fel. Ilyenkor általában Klein húzódott ki a jobb szélre. Legalábbis védekezésben.
Támadásban már rögtön egy 3-5-2-be tudtunk így átrendeződni. Igaz Otten most nem villogott mélységi irányítoként, de az, hogy Rósa és Józsi is előlrébb lépve, tehermentesítve tudott szervezni sokat tett hozzá a játékhoz. Így a széleken több hely maradt Hakolának és Jovanovicnak. Főleg, hogy Beliczky és Simic is szorogsan jártak hátra elkérni a labdákat. Egészen konkrétan a szélekre jöttek vissza. Így igazi passzháromszögek jöttek létre a vonalak mellett. Balon Sváb-Beliczky-Hakola/Rósa, jobbon Józsi/Otten-Simic-Jovanovic. Persze ez egy Nagy átlag, ezen elemek permutációja is előfordult.
Középen igazából három ember is tudott szűrni: Rósa, Józsi és Otten. Érdekes volt az is, amikor Jovanovic maradt védekezni jobb oldalon és Józsi vagy Rósa került ki szélre, a helyére. Igazából Dini volt az, aki nagyon eltűnt már az első félidőben is. A többiek Ottent leszámítva jól dolgoztak. Házi hollandunk viszont sokszor lassú és pontatlan volt. Fogjuk rá, hogy sérülésből tért vissza és nem volt játékban. Annak ellenére, hogy jól kellett volna tömörülnünk középen, sokszor meglepően gyorsan játszottak át minket a kecskemétiek, bízva Lencse és Tököli (ne bassz már…) gyorsaságában. Volt is belőle néha problémánk, főleg, ha valamelyik szélső védőnk fent kolbászolt a félpályán.
Ami még nagyon tetszetős volt, az ötletesség elől. Hakola, Simi, Beliczky, Jovanovic, sokat változtatta a helyét elől, ezért sokszor maradt üres, bejátszható terület, ahonnan ki lett mozgatva a védő (az elmozgó csatár követi emberfogással) és az üresen maradt területre már lehetett is tenni a labdát. Ami nagyon fontos volt még, az Beliczky mozkgékonysága és önbizalma, az, hogy folyamatosan be merte vállalni a cseleket a saját őrzőjén kívül általában lekötött még egy embert, így tolódott a védelem, már is mindig volt üresen szabad emberünk.
Amennyire jó volt az első félidő, olyan botrányos volt a második. Állítom, hogy a Nagy taktikába nem kelle belenyúlni cserékkel, főleg, ha nem érzi az ember. Igazából Sváb kiállításáig nem sok mindent történt a játékunkban, szépen bealudtunk, majd Pekár megmozdulása után volt néhány igéretesebb elfutás. De tény, hogy nem bírtuk előtte se szuflával. Hiába tartotta meg és cselezett jól a csatárkettősünk, senki nem jött második hullámban, sokszor pedig a már megszokott érthetetlen módon adogattuk körbe a labdát a tizenhatoson belül. Ebben már hasonlítunk a Barcelonához, mi sem tudunk, vagy akarunk átlőni.
Összegezve, a tavaszi szezon legjobb fociját toló csapata volt a pályán. Ráadásul a lila-fehér mumusunkat vertük, ami mindig öröm. Valamint Nagy boldogság még, hogy egy tökéletes taktikával húztuk ki a kecsó méregfogát, amivel ősszel sok gondunk volt, a gyorsaságot.

Budapest - Magyar lányok is vetkőznek a Bruce Willis (57) főszereplésével Budapesten forgatott Die Hard 5. című filmben!

Elolvasom »

 


Ha focizni akarnak...
Írta: haraldhardrada 2012. ápr. 10. 7:29

Sokat lamentáltunk, hogy azért nem tudunk gólt lőni, mert az Üllőire a legtöbb csapat tíz emberrel jön bekkelni (nem mintha régen máshogy lett volna, akkor még úgyse akartak). Erre most kapunk egy hajtós az utolsó helyhez mindenféleképpen pörgős és attraktív zalai társulatot. Most az volt, hogy mi nem akartunk focizni. Vagy lehet, hogy akartunk csak ezt a játékot még mindig passzra játsszák és koncentrálni is kéne mellé. Az alapfelállásban és a cserék terén is vétettünk hibákat, nem is keveset, de szerencsére? (sokak szerint a szerencse egy utolsó szajha és annak fekszik le, aki megfizeti…) végül csak nyertünk.

Elolvasom »

Címkék: 3 5 2, Egerszeg, ftc, hakola, taktika, ZTE
Kommentek: 4 komment

 


Tavaszias időjárás
Írta: haraldhardrada 2012. ápr. 8. 15:48

Idén csalóka a játékunk, mint a tavasz. Kezdtünk egy vállalható, de jónak nem nevezhető produkcióval a Láki ellen. Utána sokan bizakodtak, hogy jó lesz ez és valóban úgy is mentünk Pécsre, amely hétvégén már egy kicsit lehetett érezni a tavasz melegségéből. Nyertünk is, a hogyant el lehet olvasni itt. A Honvéd elleni meccset már én is bizakodva vártam, kék ég, napsütés, 20 fok, sör. Aztán egy lórúgás méretű csalódás. Egy anti-bunkert játszó csapatatot megint nem tudunk bedarálni, megint az Üllőin. Szombathelyen megint jó idő fogadta a csapatokat és egy újabb kínos zakó. Felrémlett bennem, hogy a téli bundaszezon után a tavaszi zakósorozat, de amikor már megint borongós a hangulat (akár csak az időjárás március 31-én) akkor megint nyerünk. Igaz ez az egyetlen dolog aminek örülhettem, mert a mutatott játék…Legalább a három ponton nem kellett füstölögnöm, szó szerinti és átvitt értelembe sem. Elolvasom »

 


Lövésünk sincs
Írta: haraldhardrada 2012. márc. 22. 17:25

Azt azért én sem gondoltam volna, hogy amikor a múlt héten erőfelmérőnek tituláltam a Honvédot, akkor egy igazi "van sapka, nincs sapka" helyzetre sikerült ráhúznom ezt a megállapítást. Erőmérő volt, mert az van, amitől féltem és ami miatt savaztam a DVSC meccs után is. Amennyiben az ellenfél szarul játszik, akkor köszönjük már meg és érvényesítsük az akaratunkat, verjük meg. Nem volt erőmérő, mert nem tudtuk felmérni, hogy egy elöl álló, jó játékot (ne adj esetleg támadó játékot – de csitt, csendes) produkáló csapat ellen mire mennénk az új 3 belső védős rendszerünkkel. Nah igen, ehhez partner is kell…

Akkor tudjuk le a kötelezőt, némi small talk segítségével. Jova – Klein, Balog, Grúz – Sváb, Busai, Abdi, Józsi, Jovanovic – Somalia, Pölöskey. Milyen az idő? Szép. Junior? Ááá, haggyad, jobb ez a Dani, múltkor is lerobotolt egy teljes meccset. Örülünk Vicent. Japp-japp. És mi a véleménye erről a Honvédról? Hát az hogy ez az NS már megint miket ír, bezzeg 89-ig, addig jó volt. Azóta a betűknek is liberális az alakja, nem hogy az előzetes felállásnak. Annyira alternatív, hogy vagy igaz, amit ír, vagy nem, többnyire nem.
Ceolin és Délczeg mindent megpróbált elől, az első 15 percben még azt is el akarták hitetni, hogy igazi 4-4-2 és, hogy támadni jöttek. Aztán gyorsan jelezték, hogy erről szó sincs, csak úgy gondolták, hogy mégsem ildomos nulla perc focival megköszönni a táboruknak, hogy eljöttek a szentélybe. Így esett, hogy vagy Délczeg, vagy Ceolin beleoktrojálta magát középpályások előtti sávba. Olyan 4-4-1-1 szerűséggé.
Először azt hittem, hogy vérbeli támadófocira hangolva 4-3-3-t fogunk játszani. Mondjuk furcsa volt, hogy akkor miért Grúz van a jobb szélen. Úgy okoskodtam, hogy Sváb fog le föl ingázni a középpálya és a védelem között és ő lesz a pluszt biztosító ember. Azonban 10 perc elteltével a Honvéd megtartotta a tábori bemutatóját, előtte a puskaporát és eltáncolt egy verbunkost az egyik támadóját hátrébb vonta ezzel. Így Sváb is végre mehetett fel (igaz sokszor kérdeztem a meccs alatt, hogy minek), ami arra volt elég, hogy kiegyenlítsük a létszámot.
Inkább a jobb oldalt erőltettük, de kidolgozott helyzetünk 0 értsd zéró volt. Mert sem Debreceni ajándéknak szánt gólpasszát, sem a vaktában Somaliának előrevágott két labdát nem sorolnám a tökéletes beadás és a jó indítás kategóriájába. Eközben nekünk sem emelkedett túlzottan a pulzusunk (leszámítva az EEE-Monsters stadionon belüli ustawkat – értelemszerűen erről egy másik poszt fog szólni). Középen megint jól tömörültünk, de semmi ötlet nem volt a középpályába. A megsérült Somalia helyére behozott Kulcsár meg olyan mellélövés volt, hogy csak na. Igaz, hogy szélső nem ült a padon (amúgy sincs belőle túl sok), viszont nekem lenne több javaslatom is, hogy kiket lehetett volna behozni és hogyan lehetett volna szerkezeti átalakítást végezni (elvégre nem ez a feladat egy edzőnek – persze utólag én is kurva okos vagyok)
Lehetett volna egy olyat nyomni, hogy sváb átjön Jovanovic helyére, és bejön Junior a bal szélre, miközben a délszláv megy fel támadónak. Aztán lehetett volna egy az egy cserét is meglépni, azaz támadó helyett támadó, erre tartjuk Beliczkyt vagy nem? Még azt is lehetett volna, hogy Lisztes jön be, ekkor Abdi felmegy Somalia helyére (úgyis jobban szeret lendületből menni üres területre) és Lisztes veszi át a 10-es szerepkört Abditól, ő osztogat, ez úgyis egész jól ment neki a Pécs ellen (nyilván itt megvolt az a veszély, hogy nem bírja végig erővel, ami megint egy csere). Dömének kevés ideje volt dönteni és nem a legjobb döntést hozta, sőt egyenesen rossz döntést hozott. Ez betudhatjuk annak is, hogy nincs még ilyen téren kellő tapasztalata és talán vészforgatókönyv sincs a fejében.
A második félidőre egy érdekes felállás jött össze: Kulcsár nem igazán volt támadó pozicióban, inkább igaz szélsőként kolbászolt Pölöskey és Jovanovic között. Megint hatan voltunk a középpályán, csakhogy míg a „kitámadó” Pécs (micsoda eufemizmus) ellen ez elég volt a középpálya uralmára, most annyit értünk el, hogy tudtunk passzolgatni a félpályánál. Félelmetes volt látni, hogy mennyire impotensek lettünk, ha a kapu elé kerültünk. Nem hiszem, hogy nem merte senki 20 méteres vagy annál nagyobb körzetből elvállalni a lövést. Jovanovic oldalán, amíg bent volt rendre a Honvéd védelem mögé kerültünk, amivel csak egy baj volt. pürroszi győzelem volt.
Ugyanis vagy a maradék három hátsó emberre jutott az egy szem Pölö, vagy el sem jutottunk odáig, hogy középre tegyük a labdát. A másik oldalon Sváb még rosszabb volt, minden egyes beadásnak szánt labdájával kilőtte azt az egy játékost, aki elé ugrott blokkolni, komolyan, tiszta BLSZ volt. A másik dolog, ami forralta az agyvizemet, hogy, amennyiben Pölöskey kapott egy jó labdát, megcsinálta a cselt és nem tudott ráfordulni, akkor meg akarta várni a többieket, azokat, akik sok esetben elindulni és basztak, ha mégis megérkezetek, akkor lövés helyett elkezdték egymáshoz tolni a felelőséget a labda képében. Azonban egyiknek sem jutott eszébe a sokszor a szélen tök üresen álldogáló, vagy meginduló Svábnak kitenni. Általában azért Sváb maradt üresen, mert a Jovanovic-Kulcsár teremtette bal oldali fölény elhúzta a Honvéd védelmét is a pálya ezen oldalára, míg az üresen fellépő Dani sokszor egyedül maradt (mondjuk, ha megkapta a labdát abból se lett semmi).
Egy érdekesség maradt az utolsó 5 percre. Klein előre lett rendelve, hogy a bedobásokra és beadásokra érkezzen (ugyan minek, ha utóbbit nem is tudjuk végrehajtani), ilyet utoljára a Bayernnél láttam, amikor égett a ház, akkor minden edző előreküldte Van Buytent (ezt a szokását még a HSV-nál vette fel, ahol volt egy UEFA kupa sorozat, maikor minden hazai visszavágón kettőt vágott).
A meddő mezőnyfölény, a petting megint megvolt, csak a néger csaj nem sikerült, pedig megígértük a nagyapának. Ami külön idegesítő volt, hogy a kispestiek minden egyes kontrájában ott volt a veszély, bármikor elmehettek volna egy 2-3, vagy 2-2-es szituációban úgy, hogy abból őszi Pécs lett volna. Kurva igazságtalan lett volna, de ha mi nem vagyunk hajlandók megrakni a bepucsító ellenfelet, akkor ne csodálkozzunk, ha egyszer csak ő képzeli magát Bikának és megereszt egy gyenge sallert, ami ha célt ér, az nekünk nagyon fáj.
Összességében bekövetkezett, amitől tartottam, sehova nem javultunk ősz óta. Nincs FlaK 88-asunk, beszarunk az ellenfél kapuját meglátva. Egyszerűen nem tudunk mit kezdeni a tömörülés ellen és semmi nem ér a mezőnyfölényünk. Az edző dolga, hogy ilyenkor elmagyarázza, hogy átlövés kell illetve fel kell vállalni az egy az egyet, ha erre alkalom nyílik, mert visszacsellel visszaér még 2-3 védő és akkor lőttek az egésznek. Lövésem sincs, hogy mi lesz a Hali ellen (de van buzi zegezés és faszszopó újpestezés.

Elolvasom »

 


Vedd észre a pozítiv jelet!
Írta: haraldhardrada 2012. márc. 16. 15:59

Mint mondtam szoktam Dicsérni Dömét, ha jó húzásai vannak, úgyhogy a mai jutalomfalatkákat megérdemli. Az összképpel még mindig nem vagyok teljesen elégedett, de nem vagyok örök pesszimista sem. Két vkp, Sváb a csapatban, ellenfélnek szinte helyzetet sincs, viszonylag jó idő (ahhoz képest, hogy egy-két hete még mi volt) mi kell még? Azt is leírjuk, mert különben még azt hiszik az emberek, hogy a sok rózsaszín miatt egy Barbi honlapon járnak (rosszabb esetben azt is, hogy a Barbi stadionban). Elolvasom »

 


Fogd rá a malacra!
Írta: haraldhardrada 2012. márc. 5. 22:26

Esküszöm, nem ittam. Csak egy pohárral. Ezt ki gondolta komolyan, hogy működni fog? Főleg a középpálya. Taktikáról beszélni fölösleges, látványosan nincs. Pontosabban van, de nem véletlen, hogy Dömének nincs Pro-licensze. Valamint üdvözöltünk egy régi jó ismerőst, a három védős rendszert, mit is mondtak erre a legutóbb? Prukner takarodj, na akkor itt az ideje, hogy én is valami hasonlóra vetemedjek. Döme húzzál el valami arab országba, ott tényleg nem ihatsz. Elolvasom »


Kommentek: 20 komment

 


Taktikusabban Hátul! Avagy Hátul Vol. 2.
Írta: haraldhardrada 2012. jan. 22. 22:41

Ez értendő mind a játékra, mind a játékosok rotálására. Miért? Hátul néha átjáróház voltunk, miközben egyes játékosok, pl. Junior, indokolatlanul sok időt töltöttek a pályán. Annak sem volt sok értelme, hogy Maróti volt a szélső védőnk, miközben Sváb és Fülöp a padot koptatta. A négy védős rendszertől nem tértünk el egyszer sem. Bebetonozottan toltuk a 4-5-1-et, vagy a 4-4-2-t. Úgyhogy most keressük a szélsőket és a belső párost, valamint lesz egy érdekes felvetés, ami nem rövid távon érdekes, mint az az ominózus sajtreszelő. Elolvasom »

 


Hátul
Írta: temiz 2012. jan. 13. 8:35

A kapusokkal megkezdett csapat elemzés egy sorral feljebb, a védőkkel folytatódik. A ketrec előtt tapasztalt bőség itt is tapasztalható, főleg, hogy a második csapat hátvédjeire is kitérek. Jó jó, hogy mindenki ismeri a hétről hétre (tévében is) látható embereinket, de megvan kik követik őket a második csapatban?

Hallottál már fiataljainkról?

Számtalan felállás; összeállt második csapat; C csapatok a ligakupában; 9 jobbhátvéd, 4 bal; és hová lett Oláh Máté?

Induljon a lajstrom!

Elolvasom »

 


Kapus(s)ok(k)
Írta: haraldhardrada 2012. jan. 10. 7:55

Négy részes csapatelemzésünk első részében a kapusokat veszem górcső alá. Tavaly be tudtam tenni a védelembe őket, idén azonban külön posztba kívánkoztak. Na persze ennek nem mindenki örült annyira, főleg nem év közben, főleg nem Ålesundban. Jelenleg úgy néz ki, hogy van kapusunk, hosszú idő után megint. Na nem húzom tovább az időt (micsoda egy dilettáns barom, aki ezt írja, szóismétlés! – csak azért sem szedem ki – sic!), sokszor ez a rubrika úgyis csak arra szolgál, hogy kitöltsük az időt. Nem, megszívtad, nincs abstract az elején, tessék kattintani és átfutni a cikket.

Elolvasom »
Címkék: fejbőr, Jova, kapus, Levi, Ranilovic
Kommentek: 4 komment

 


Fel!támadás!
Írta: haraldhardrada 2011. nov. 16. 0:36

Rég voltam ennyire elégedett Fradi-meccsen egy 0-0-lal. Meg igazából azt se tudom, hogy mikor játszottunk utoljára gól nélküli remit a bajnokságban. És akkor most jöjjön tartalomjegyzékként, amiről a poszt szólni fog. Három meccs óta nem kaptunk gólt. Szélső védők. Junior. Maróti. Belső középpálya. Otten. Féloldalasak vagyunk és Jovanovic. Egyedül Somalia. Hakola középen, faragás, balta, favágás. Az ember, aki elkezdett megtanulni játszani: Pölő. Szögezzük le, lehet, hogy nem ez lesz a sorrend, viszont minderről szó esik majd. Elemzésre, magyar! Elolvasom »

Címkék: 4 5 1, fradi, kontra, németek, paks
Kommentek: 5 komment

 


A védelem megillet mindenkit
Írta: haraldhardrada 2011. nov. 3. 21:50

 

Nehéz mit írni. Ülsz a szöveg előtt és vagy tízszer törlöd ki. Albert elment, szépen, csendben, mi pedig itt maradtunk. Őszintén szólva most nem kéne, hogy mással foglalkozzunk. Én is csak megpróbálok taktikázni. Jogos kérdés, hogy eddig is voltak elmaradó meccsek, akkor miért nem marad el az a poszt is. Mert ennyivel viszont tartozom a Fradinak. Igen a Fradinak, hogy most is odaállok és megcsinálom a dolgomat. Albertnél pedig ki tudta, tudná, fogja majd jobban szimbolizálni szeretett clubomat? Aki ismer tudja, hogy nem vagyok szentimentális, de most egyszerűen tényleg ez van benne és a ritka alkalmak egyikeként ezt most ki is írom magamból, mivel a blog, mint műfaj leginkább erről kéne, hogy szóljon. Most pedig következzen a meccs.
Győztesen csapaton ne változtass.  Legalábbis ez lehetett Döme jelszava. Meg úgy néz ki, hogy a kezdőt is megtalálta. A középpálya és az egyik középső védő volt kérdéses, de úgy néz ki, hogy előbbit Józsi, míg utóbbit Klein személyében látja biztosítottnak. Ennek leginkább Tóth Bence a kárvallottja de erről később. Az első félidőben meddő mezőnyfölényben voltunk, néha ívelgettünk egy kicsit, de igazából a gólon kívül nem érdemes mit megemlíteni. Talán annyit, hogy nagyon fegyelmezetten Capello szavaival élve „fucking more press” taktikát fejtettünk ki.  Nem engedtük a Siófokot, miközben a körülménykhez képest tisztességesen próbáltuk megbontani a balatoniak védelmét.
A második félidőben és a vezetés birtokában elkezdtünk ráállni a szélen való elfutásokra (kontráról azért nem lehet beszélni, mert a kék-sárgák nem támadtak vagy ha igen, akkor is 4 emberük hátul maradt őrizni a 0-1-t). Többször is gyorsan akartuk a középpályán átjátszani a labdát és vele megkeresni rendre Pölöskeyt, ugyanis labdakihozatalnál Somalia szinte mindig visszalépett labdáért, renszerint a bal szélre. Eközben Pölö a centrumból jobbra mozogva próbált labdát kérni, ha Jovanovic oldalán indult a hirig. Amennyiben bal oldalról jöttünk, akkor Junior-Hakola-Somalia fényezte a bőrt, néha egészen suvickosra.
Középen rendre nem variálták túl, Józsi és Otten is gyorsan túl adott a bogyón, vagy oldalra, vagy előre – Otten esetében többször is előre. Kicsit ráragadt a nyári siófoki ki ha én nem feelingből. Ugyanis azért rendszeresen negyvenről próbálkozni necces. Mindenestre még egy dolog volt megfigyelhető, már nem először. Hakola szeret középre húzni (pl.: 66. percben, amikor egy szép labdával egy kontraszerűség végén próbált meg ellépni). Többször is előfordult, főleg, ha Somalia kimászott az oldalára, hogy a pálya közepe fele vette az irányt. Valljuk be, nem is ügyetlen középen. Mondjuk kk-nak nem lenne jó az alkata miatt, de egy 4-5-1-ben meg lehetne nézni Pölö mögött.
Ami kezd látszani, hogy Détárinak sikerült talán rendet tenni a fejekben. Egymás után két meccsen nem kaptunk gólt, ami megsüvegelendő, mivel ez a kettő az összes is egyben, ahol bajnokin tisztán tartottuk a hálót. Valamint a Siófoknak nem volt komolyabb helyzete. A 65. percben igaz Harasztinak és Horváthnak volt egy szép kényszerítője a jobb sarokban, amit a mi 3 védőnk közül egyik sem fog zsebre tenni. Szerencsére nem lett belőle semmi, de a labdakihozatal elhalt Jovanovicban, aki a mai meccsen megint az óidőkben megszokott arcát hozta, fordult bele izibe a védőkbe.
Még maradva a védelemnél. Azért nem kell a hurráoptizmus még. Megúsztunk két meccset gól nélkül, ez azonban nagyban köszönhető az agresszívan letámadó csatároknak és a középpályás szűrésnek. Megérte beáldozni Bencét, mert amennyit támadásban hozzátett az nem volt sok. Ezzel szemben a Józsi-Otten tengely megfelelően szűri a középpályát és biztosítja az ottani helyzeti fölényt. Ez pedig azért jó, mert tehermentesítve van a védelem. A szélső védők fel tudnak lépni a támadásokhoz (Újpest ellen inkább Béla, most inkább Junior) és középen sincs átjáróház, ami egy az egyezéseket eredményez. Szóval én inkább a középpályára fogom, mondjuk az is igaz, hogy Klein is kezd focistára emlékeztetni, méghozzá a jobbik fajtából.
Azonban még mindig akadna min csiszolni. A már említett sarkos kényszerítőt is nagyon könnyen megettük, de a 76. percben adódott egy igazi csemege, amiért egy amerikai foci csapatban a védekezési koordinátor egész héten vasrudaztatná a csapatot. Középpályán elengedjük a labdát vezető siófokit, a pálya közepén maradt üres folyosón húz a kapu felé (nevesítve Huszti) Klein lendületesen kilép rá, de nem lassít mielőtt odaér, így egy egyszerű ütemcsellel kicselezi a siófoki. Közben a probléma, hogy a 4 védőnkre 4 támadó jutott. A két csatár és az időközben melléjük felzárkózó két szélső. Klein ahogy kilépett a falból üresen hagyott egy embert Junior befelé zárt, de eközben az ő ember (siófoki szélső) is megérkezett így a két támadó között próbált helyezkedni. Ezzel egy paszt sem akadályozott volna meg, de a lövésre sem ért oda, ami szerencsére Jova övébe hullt.
Konklúzió: 1. Nem rongyolunk ki a védőfalból ha van emberen és nincs, aki átváltson rá. 2. Ha már két ember jut rám, akkor a kijjebb esőt próbálom üresen hagyni, mert kiszorítottabb helyzetben tud csak labdát kapni, de semmiképp sem légüres térben mozgok. 3. Ilyen üres folyosót nem hagyunk. Urbán Flóri mondta egyszer egy magyar-lengyel szünetében: „fel kell rúgni félpályánál, fekvő csatár nem rug gólt”. Pont. Jóccakát.
Egyszóval a védelemtől még tartok. Az igazi értékmérő a Paks lesz (bár nem tudom mennyire, mert a Császár halála minden bizonnyal rá fogja nyomni a hangulatát a meccsre), ha ott jól muzsikálunk akkor már kezdhetünk reménykedni. Azonban várjuk meg a miskolci túrát, ha ott nem kapunk gólt, akkor elmondhatjuk, hogy Béla és Junior sikeres átnevelő táboron estek át.

Nehéz mit írni. Ülsz a szöveg előtt és vagy tízszer törlöd ki. Albert elment, szépen, csendben, mi pedig itt maradtunk. Őszintén szólva most nem kéne, hogy mással foglalkozzunk. Én is csak megpróbálok taktikázni. Jogos kérdés, hogy eddig is voltak elmaradó meccsek, akkor miért nem marad el az a poszt is. Mert ennyivel viszont tartozom a Fradinak. Igen a Fradinak, hogy most is odaállok és megcsinálom a dolgomat. Albertnél pedig ki tudta, tudná, fogja majd jobban szimbolizálni szeretett clubomat? Aki ismer tudja, hogy nem vagyok szentimentális, de most egyszerűen tényleg ez van benne és a ritka alkalmak egyikeként ezt most ki is írom magamból, mivel a blog, mint műfaj leginkább erről kéne, hogy szóljon. Most pedig következzen a meccs.

Elolvasom »

 


Az akarat diadala
Írta: haraldhardrada 2011. okt. 26. 23:54

Egy: ki kell ábrándítsak mindenkit, lennyről és dolfiról nem lesz szó. Kettő: megérett a meggy. Három: Nagyon, de nagyon, de nagyon, de nagyon sok mindent nem értek. Elvertük az Újpestet, mint szódás a lovát. Tettük ezt két csatárral és a szezon legjobb játékával. Valami mégsem hagy nyugodni. Nem, nem mondanám azt, hogy hurráoptimizmus van, hiába vertük ma 5-2-re a Szolnokot. Na nem lefitymálni akarom ezt az eredményt (erről lesz még szó később), de valamit akkor sem értek. Dömének eddig nem volt kábé jó húzása, most pedig így felkészíttett egy csapatot a derbire? Vagy a játékosok érezték át, hogy mit jelent? Bontsuk fel, de óvatosan, mint ahogy egy Hel&Verdomenissel tennénk. Elolvasom »

 


DD day
Írta: haraldhardrada 2011. okt. 11. 18:35

Tudom, hogy kicsit késve, de először is jobb, mint soha, meg most amúgy is az NBI szempontjából uborkahét volt, minek utána a jelenlegi keret játékosainak annyi köze van a válogatotthoz, mint TornyiBarnabásAzIsten kommentjeinek a viccekhez úgy általában. Helyette próbáljuk meg megérteni, hogy Döme mit akar, kivel és miért. Egyfelől nehéz lesz, másfelől könnyű.

Elolvasom »

 


Tiszta Nationalelf
Írta: haraldhardrada 2011. szept. 28. 17:59

Legalábbis a felállást tekintve. Pont. Ennyi. Vándor állj, ne tovább! Másképp mondva, amikor már azt hiszi az ember, hogy kiigazodott Dömén, akkor érik még meglepetések, de milyenek.

A Győr ellen kiraktunk egy 4-4-2-t, ami a 4-3-3 után talán a legtámadóbb felállás, főleg, ha wingback-orientált a csapat. Na erről ne is álmodjunk, de tény, hogy a győri 4-4-2-höz képest 4-5-1-t vettünk fel Kecskeméten. Ismétlem Kecskeméten. Mit is jelent ez? Mindjárt kifejtem.

Elolvasom »

 


Van Döme
Írta: haraldhardrada 2011. szept. 21. 11:45

Először is elnézést, hogy az utóbbi időben elmaradt a taktika. A Vasas ellen az én hibámból, míg a ZTE ellen egy problémamátrix miatt valósult meg az, aminek nem lett volna szabad. Ígérem, hogy valamennyire kárpótolom az olvasókat a hiányért, mivel a mostani meccs bőven adott okot, hogy elemezzünk.

Többek között a már az Egerszeg ellen is megcsodált vierkette csontjairól szedjük le a húst, valamint elgondolkodunk, hogy ha van egy centerünk, meg egy befejező csatárunk (kéretik komolyan venni, ez itt most nem irónia, a papír szerint tényleg van egy-egy példány belőlük), akkor hogy fordulhat elő, hogy egy balszélső játszik középen feltolva.

Nincs más hátra, mint lehámozni a fölösleges dolgokat a taktika esszenciájáról, mint ahogy Ivan hámozza le Gyula bá kezéről a karórát. Elolvasom »

Címkék: eto, fradi, ftc, Győr, hakola, taktika, védelem
Kommentek: 8 komment

 


1-2-sok
Írta: haraldhardrada 2011. aug. 23. 17:10

Nehéz ilyenkor mit írni. Tavasszal éreztem ezt, amikor meccsről meccsre ugyanazt a minősíthetetlen játékot adtuk elő. Most hasonló a helyzet. Ráadásul olyan vagyok, mint az indiánok, én is úgy számolok, hogy 1-2-sok. Sokadszorra pedig nem fogom ugyanazokat a dolgokat leírni. Ezért meccs után betértem egy kocsmába, ahol két idős, zöld-fehér drukkertől engedélyt kértem, hogy diktafonra vehessem beszélgetésüket a meccsről. Elolvasom »

 


Védelmet neki!
Írta: haraldhardrada 2011. aug. 16. 17:16

Tavaly is mindenki anyázta a védelmet. Folyamatosan ment az értetlenkedés, hogy miért három védő; ha négy, akkor miért Rodenbücher a szélső. A szezon elején is aggódtunk rajta egy sort, de úgy tűnt, hogy Otten és Grúz stabilitást ad majd a csapatrésznek. Junior olyat mutatott az idénykezdetkor, amit eddig nem láttunk tőle, igazi szélsőjátékot. Emellett Fülöp is ígéretesen mutatkozott be. A bevezető után pedig jöjjenek a miértek. Elolvasom »

Címkék: Honvéd Fradi, Prukner, Ranilovic, védelem, zakó
Kommentek: 5 komment

 


Elütött a pécsi gyors
Írta: haraldhardrada 2011. aug. 9. 17:23

A bajnokság eddig eltelt négy meccse során most láthattuk a legtöbb variációs lehetősséget felvonultató kezdőt. A legtöbb mozgást, a legtöbb helyzetet. A játékunk teljesen elfogadható volt. Mégis kikaptunk. Mi lehet ennek az oka? Miért van az, hogy mégis keserű a szánk íze egy-két játékossal, valamint a második félidei játékkal kapcsolatban? Tényleg gond van Pruknerrel? Elolvasom »

 


Régebbiek | Végére »