Na itt vagyok újra. A kisebb kihagyás után megint koptattam a billentyűzetet, ezúttal én is a best of sorozathoz kapcsolódom. Dióhéjban: 1995-től válogathatok. Semmiféle megkötést nem teszek magammal szemben, hogy légiós, nem légiós, jelölték-e már előttem vagy sem. Meg szólok előre, hogy néhol lehet, hogy látszani fog a pata, de ez van, valamiért nekem ők a kedvenceim, ők maradtak meg. Mindenki úgy válogatott, hogy kit látott játszani. Én úgy módosítanám, hogy csak olyanok vannak bent, akiket láttam játszani és emlékszem is rájuk, emlékszem az arcukra, a megmozdulásaikra. Simonnál még így is kérdéses, hogy csak bemesélem magamnak, hogy ennyire szerettem kis gyerekként, vagy ez csak a halálát követően alakult ki bennem. Magam sem tudom... Elolvasom »

Fájdalmasan napokon van túl a Fradi család. Váratlanul halt meg Császárunk, akinek halálát a nagy többség alig-alig tudta feldolgozni. Flóri bácsit megműtötték, és minden jel arra utalt, hogy kijöhet a kórházból, hiszen a műtét sikeresnek mondható volt. Aztán komplikációk léptek fel... Borzasztó belegondolni, hogy nincs többé, de lehet, hogy épp az örök 9-es segített abban, hogy a Fradi család ismét egymásra találjon. Az egész hét a gyászról szólt: szombaton ravatalozás volt élete szerelmének otthonában, vasárnap pedig a végső búcsú. Aztán következett a meccs. A meccs, ami most több volt egy egyszerű meccsnél, és az eredmény most háttérbe szorult...

Elolvasom »